És a jóslatom beigazoldott. Csütörtökre dupla álommal fordultam. Közös jellemzőjük hogy az egyes állomásokat újra el tudom helyezni és megint egy körbe rajzolhatóak. Éppúgy, mint az Invázió esetében. Sőt, további közös jellemzőjük, hogy a kör 4/5 részénél végződnek. Ez végre kézzelfogható eredmény. Kár hogy sejtelmem sincs mit jelenthet.
Győrben sétálok. Belváros. A barokk épületek megszokott látványa nyugtatóan hat rám. Mégis szokatlan a hely hangulata, fiatalok raja nyüzsög felpezsdítve az öreg házak mindennapjait. Sok a kerthelyiség, s ahogy a nap halad megállíthatatlanul a horizont felé, úgy nő az élet az útmenti fotelekben. A kapualjakban álló helyi vendőglősök görnyedt tartása, a prédára váró ragadozó sáskák pontos mása.
- Kriszitián! - dallamos női hang a vállam mögül.
Megfordulok és Nórát találom ott. Mosolyog, és kezében üveges kólát tart.
- Te meg mit keresel itt? - értetlenkedem.
- Tudod, fesztivál! - és bár továbbra is mosolyra áll szája, úgy mered rám, mint ha egy időgéppel kerültem volna ide.
- Sétálhatunk egyet, ha nem csinálsz semmit.
- Az ismerőseim keresem, de oké, mert úgysincsenek meg.
Elindulunk, végig a macskaköves utcán. Időközben lement a nap, és színes lampionok ülnek a teraszokon. Isszuk magunkba a hangulatot.
Átsétáljuk az egész éjszakát, holtfáradtan valami pihenőhely után nézünk. Egy kereszteződésbe érve az út tuloldalán nagy beton épületet találunk. Csupa üveg homlokzatán keresztül sok padot látunk odabent, így betérünk. A hely iskola, és épp ünnepi beszédet mond egy szigorú tekintetű tanítónő. Pulpitusról beszél, mintha ítélkezni készülne a sok megjelent nebuló fölött. Mi is kapunk egy gyilkos pillantást, miután a haccacáré már elkezdődött, nyilván későknek hisz bennünket. Nórival lepihenünk egy padon, és folytatjuk az eszmecserét. A szigorú néni egy ideig tűri a pusmogásunk, majd egy fúria dühével csattan fel:
- Mit képzelnek maguk?! Ki lesznek rúgva, de azonnal!
- Mi nem is ide járunk - kiáltjuk, és vihogva rohanunk ki.
Valahol újvárosban lehetünk, de ez a városrész még számomra is ismeretlen. Vissza akarunk jutni a belvárosba, utunkat azonban egy csupa sár építési terület állja. Olyan, mintha a Gödör teljes egészét elárasztották volna iszappal.
- Verseny! Ki ér át először? - és máris térdig a trutyiban küzdök a túloldal felé.
A sártenger azonban egyre csak nő, s a felénél már úszva haladok.
- Huhh, ez kemény.. - mondom inkább csak magamnak.
A túloldalon turisták színes kavalkádja verődött össze, és bátorító kiáltásokkal szurkolnak nekünk.
