Keddre álmodtam a következő etűdöt.
Ropognak a kavicsok a terepjárónk férfias abroncsai alatt. A kanyargós út egy használaton kívüli malomépülethez visz. Tákolmány jelleget kölcsönöz neki a temérdek rozsdás hullámlemez, és a hiányzó tetőelemek sokasága. Bár első ránézésre egyértelműen malomnak tűnt, most ahogy az autó egyre közelebb ér újabb és újabb homokhegyeket látok meg, már lehetne akár valami bánya is. Az épület mellett valaha tó lehetett, most csupán egy 5 méter mélységű ámde tónyi felületű mélyedés. Alján mintha sós foltok fehérlenének.
A kavicsos út egy néhány férőhelyes parkolóba vezet. Egy borostyánnal befuttatott fal mellett állítja meg apám az autót. Valamiféle igaz maffiabiznisz ügyében jöttünk. Kiszállunk a dzsipből, és kisebb tömeg fogad minket, a bámészkodók félhangosan vitatják meg a látottakat. Apám produkálni kezdi magát, slusszkulcsát pörgetve a mutatóujján, majd a központi zárral kezd el játszani. Közben elégedett mosollyal lesi az egybegyűlteket.
Roppant kényelmetlenül érzem magam.
