Újabb töredékes éjjel. Nyugtalanul aludtam.
Felkelek, és álmosan törlöm a szemem. Mindig óvatos ez a procedúra, mert allergiás rohamot okozhat egy óvatlan szemtörlés ilyentájt. Valami neszre riadtam fel, és ki akarom vizsgálni az eredetét. Áhá, szakad az eső. Az ütemes kopogást felerősítik a terasz öles deszkalapjai. A felkelés utáni általános erőtlenséggel küzdve minden energiámat egy mozdulatba sürítem így sikerül fordulatra bírnom a nyakcsigolyáim. A gondolataim sebessége feloldhatatlan ellentétet képez az esőcseppek villámgyors becsapódásával.
Még néhány küzdelmes pillanat, és befogadóvá válok a külvilág felé. Alakok egymásbafonódva. Testük szürkés, és olajosan fénylenek. Az egymásba tekeredő testek finom de folyamatos mozgásban hegyszerűen ülnek a teraszon. A hegyből egy kisebb darab válik le és legurul egészen az ablakom alá. Meresztem a szemem és felismerem: egy vidra. A kupac pedig kisebb nagyobb vidrák szoros kupaca. Ahogy tekeregnek a súlyos esőcseppek alatt, valamiféle ősi tiltott totemnek tűnnek.
A kis vidra komótosan bámul az üvegen keresztül. Nem sokáig nézünk egymásra. Egy fehér folt terem mellette egy pillanat leforgása alatt. Utcai vegyes terrier keverékünk, Olsen kerül melléje, és ösztönei irányítása alatt feltartóztathatatlanul harap a szürke állat nyakába. Látom távolodni a vidrát egy szájból lógva, nem ellenkezik. Talán már nem is él.
Újabb beszűrődő eső az álomban. Ez szinte kivétel nélkül így történik. Viszont nem láttam vidrákat mostanában. Az ominózus állatkertezéskor sem álltam meg a ketrecük mellett, kétlem, hogy onnan származnának. Esetleg tudat alatt.
Helikopter magasságból látom, ahogy Pityuval egy nyüzsgő metropolisz utcáin sétálunk. Pityu összeesik, valami komoly rosszullétet váltott ki belőle. Van egy címünk egy cetlin. Egy korház utcája áll rajta odafirkantva. Egy harmadik személy is velünk van, de nem tudom ki az. Taxit intünk, a sofőrt kirángatom üléséről, és padlógázzal indulok. Szörnyen lassan érünk oda, igaz a forgalom nem tűnik veszélyesnek. Ennek ellenére már besötétedett, mire satufékkel parkolásra bírom a járművet a korház előtti járdán.
Pityu már nagyságrendekkel jobban érzi magát, így saját lábán járva biceg fel a bejáratig. A szárnyasajtó nagy nyikorgással veszi tudomásul az újabb érkezetteket. Újabb? Odabent telhetetlen sötétség honol, élőknek se híre se hamva. Fegyvert veszünk elő és műgonddal közelítünk egy lépcső felé törmeléket kerülgetve. Négy vagy öt lépcsőforduló után meleg de haldokló fényfoltokat találunk a falon. Célra tartott fegyverekkel lépünk be a lépcső aljáról nyíló terembe.
Mozgást észlelünk, és csak a fegyverek torkolattüzénél látni, ahogy néhány álarcos kommandóst utolér a végzete stukkereinknek hála. Védekezően állnak körül egy sarkot, de hasztalan az ellenállás. Az elhullottak mögött aztán a puskám reflektora egy zöld teremtményre vetül. Három pár karmos lába van, bőre fényes és zöld, feje a Muppet show békájára emlékeztet, vörös nyelvét kihívóan öltögeti felénk.
Nem tudom eldönteni, hogy viccesnek vagy félelmetesnek találom-e inkább.
Az eleje kissé GTA hangulatú, a végét nem értem. Viszont ezt felidézve eszembe jutott egy hasonló álom, amire most kristálytisztán emlékszem. Abban kommandósok védtek egy földalatti helyet szintén. De ott apám épített nekünk óvóhelyet.
Ezúttal június utolsó napján érkezett az első síelős álom. Egyre rosszabbul bírom.
Családdal és ismerősökkel érkeztünk síelni ebbe a hegységbe, azonban rajtunk kívül senki sincs, így az egész a mienk. Az újszerűséget az a tény adja, hogy tudok repülni. Ezzel nincs szükség több felvonóra, hisz oda szállok föl ahová akarok, és onnan is csúszok le, sőtmitöbb a szakadékokkal sem kell többé bajlódni. Tiszta főnyeremény.
Itt ébredek egyik reggel. Szobám egy 100X100 méteres kocka alakú barlang az egyik hegy csúcsa alatt. Bent mindenféle fenyőfa és kőtörmelék. Én úgyis lebegve alszom, így még kellemesnek is mondható a hely. Felkelek és felrepülök a plafonig néhány kósza pókot elnyomni. Igaz lebegve nem sok állat zavar, de vigyázni kell ezekre az aljas kis férgekre.
Kiülök a barlang peremére, lábaimat lógatom a mélybe. Élvezem, hogy nem jár kockázattal. Egy hatalmas piros pulcsit ügyeskedek magamra, aztán valahogy mégis leejtem. Egy fenyő csúcsán landol, alászállva egy pillanattal később már megint kezemben tartom. Kifejezetten élvezem ezt az egészet. Szívárvány szín overallba bújok, és adidas cipőmet veszem mellé.
Közben húgom repül ide, és csüccsen le mellém a párkányra.
- Mi ez rajtad? - méreget kacagó szemekkel.
- Ma kell választanom hármat a szőke osztrák lányokból. Jó benyomást akarok tenni. - hangom komoly, és egy földesúr attitűdjét hozom.
