Vasárnapra.
Van egy képzeletbeli Budapestem is. Tulajdonképpen minden helyszínről tartok egy képezeltbeli változatot is. Ez a város sokban hasonlít arra, amelyikben egy végtelen hivatalba indultam igazolványt kérni. A Duna ezt is kettészeli, de itt Buda nem olyan hátborzongató hely, mint a valóságban. Inkább olyan, mint egy antik de vidám londoni negyed. Az épületek barokkosak, de élet van minden kis zugában. Dimbesdombos, sok parkocskával, és masszív de ódon hatású lámpatestekkel.
Itt most egészen másról van szó, a város stimmel, de Ágival találkozom.
Ezúttal tényleg, fizikai valójában, nem állok meg ugyanis a kocsma bejáratánál, mint legutóbb. Egy buszpályaudvarra beszéltük meg, ami meglehetősen kihalt. Az egész különösen fest, mert többsávos autópálya szalad fölötte árnyékba borítva az egészet. Néhány foltban aranyszínnel töri át az aszfaltégboltot kósza napsugarak kis csoportja.
Szóval találkozunk, és közli, hogy el kell kísérjem az édesanyjához. Egy üzemben dolgozik nem messze. Lassan sétálunk, mindenfélérő beszélgetve. Feszélyezetten érzem magam.
Már ott is vagyunk. Magas épület, öt esetleg hat emeletesnek saccolom. Sok egyforma négyzetablak, elég aprók. Nem szívesen dolgoznék itt. Aztán megakad a szemem a bejárat fölötti táblán. Rekreációs Masszázságy Gyár.
Szünet lehet odabent, hisz emberek tucatjai sietnek ki és gyújtanak rá. Ági édesanyja is velük érkezik. Arisztokratikus tartású negyvenötös nő, arcélei rendkívül határozottnak tűnnek. Cigarettáját szipkából szívja. Mindamelett fáradtnak látom. Váltanak néhány szót és egy csomag is gazdát cserél. Majd hozzám fordul.
- Remélem többet nem dugod meg a lányomat. - hangja erős és számonkérő.
- Ööö, nem. Semmi esetre sem, ígérem. - hebegem.
Az asszony ezzel elintézettnek tekinti az egészet, és unottan fordul el.
