Nézem a lányt. Kacagnak a szemei, és mézédes gödrök gyűlnek az arcára, ahogy mosolyog. Igaz nem rám, hanem inkább úgy maga elé. Próbálom elfordítani a tekintetem, de nem megy. Annak ellenére, hogy egy hang ezt üvölti odabent: magam ellen vétek. Feldolgozhatatlan érzés cikázik bennem, mint egy andorid szétesés előtt közvetlen. A külső parancs és az önérdek megszüntethetetlen ellentéte.
Végre sikerül oldalvást néznem, és megállapítom, hogy egy elsötétített nézőtéren ülünk. Az első sor szakadékba veszik, a színpad úgy 20 méterrel alatta kezdődik. Mintha egy gigászi földcsuszamlás magával rántotta volna a pódiumot. Még nem kezdődött el az előadás, így izgatott duruzsolás lengi be a széksorokat.
- Miért nem megyünk le, és ülünk a színpad szélére? – kérdem a lánytól.
- Miért is ne? – bólint rá vidáman.
Kioldalazok a sor közepéről sűrű bocsánatkérések közepette. Kiérve visszafordulok, de a mosolygós lánynak már hűlt helye. Nem jött utánam.
Lesétálok a nézőtér pereméig, s egy létrán megkapaszkodva fokot fok után szedve, megindulok lefelé. Huppanva érkezek a színpadra, s a földet éréssel egy időben felgyúlnak a fények. Hátrapördülök, és döbbenten veszem tudomásul, hogy a nézőtér is eltűnt.
Cirkuszi sátor közepén állok, a feszes ponyván fehér és piros csíkok váltják egymást. Az egész tér emberekkel van tele. Néhány ismerőst is felfedezni vélek csoportokba verődve. Megindulok néhány barátságos arc felé, de szándékomban apám akadályoz meg.
Teste fektetett félhold alakú, bőre vörös és kemény. Mint a főtt rák, de inkább kitinnek saccolnám. Néhány helyen hegyes szarvak merednek belőle. A holdból kerék lóg egy nyúlványon, ezen gurult be egészen ide mellém elég sietősen.
- Öö.. Rémesen sajnálom.. Tényleg.. Ööö… De.. Nagyon sajnálom.. de nem tudunk hazavinni innen.. nincsen többé autónk. Nincsen.. Remélem hazajutsz majd valahogy.. Még egyszer kérlek, bocsáss meg. – alázatosan bámulja a padlót éppen csak néha pillant fel, s közben végig kezeit tördeli.
Szánakozva nézek utána, ahogy tovagurul. Rosszul érzem magam az incidenstől. A kijárat felé veszem az irányt, majd megtorpanok, ahogy meglátom Juditot egy asztalnál ülve. Váltunk néhány semmitmondó szót, de unom a helyzetet. Nem Juditot. Sokkal inkább magamat.
Balról a nevemet kiáltja valaki. Péter az, aki asztaltársaságához invitál. Odalépek, ő droggal kínál. Veszek belőle, majd újból veszek. Erőtlenül lerogyva várom, hogy végre történjen valami.
Próbálok elszakadni innen is, de épp csak néhány lépést bírok megtenni, míg végül a porond hideg padlójára roskadok. Az idő felgyorsul, én pedig bezárva érzem magam a saját időmben, amelyet isteni kezek isteni ollói vágtak el a világtól. Alakok cikáznak mindenfelé céltalanul, nyomot hagynak maguk után a térben, amolyan szellemfolyosókat.
Végül elmúlik ez az érzés, és képes vagyok feltápászkodni. Friss levegőre van szükségem, tehát megcélzom a kijáratot. Odakinn szállingózó hópelyhek fogadnak. A lámpatestekből áradó narancsos fényt ezerrel szorozva szórja szét az a néhány milliméteres hótakaró. Megint lassul körülöttem minden. Próbálnám megakadályozni, ám végül két kurjongató fiú rángat vissza a valóságba.
Egy kis fülkében állnak a bejárat szomszédságában, és egy rozsdás képernyő előtt civakodnak. Felismerem őket. A Tétedli ikrek még általános iskolából. A képernyőn FIFA 08 fut. Örömmel ültetnek be maguk mellé a fedett kis fülkébe, és lelkesen magyarázni kezdik a játékot.
Kábult fejjel meredek a monitorra, s közben dobhártyaszaggatóan hallok minden egyes hópihét földet érni.
Ebbe rondít bele a jajveszékelés. Hátunk mögött egy csöves kisebb kupac újságpapírt gyújtott fel. Nyilván csak fázik, azonban mégis tőlem várja mindenki, hogy eloltsam. Megoldom ezt is. Mint mindig.
Aztán egyszerre mindenből elegem lesz, és ágyat keresve felindulok egy közeli lépcsőn. Takaros lépcsőház, én pedig lépegetek egyre feljebb, a lépcsők meg egyre gyorsabban futnak alattam. Olyan gyorsan, hogy már repülök. Átszállok néhány tüskés vasrács felett, közben mosolyogva integetek Edinának, aki egy nyitott ajtóban sámlin ücsörög. Derűsen int vissza. A pillanat kimerevedik, majd újra felgyorsulva beesek a szemközti ajtón.
Reggel ért hidegzuhanyként a felismerés, hogy a lány a nézőtéren megint anna volt.
