Néhány apró képből gazdálkodunk ma.
Először is, mindjárt itt van egy jelenet amely a szobámban játszódik. A széken ücsörgök, de nem csinálok semmit, nincs erőm cselekedni, ólomsúlyok húzzák a karjaim. Belsőmben felfokozott feszültség. Pontosan tudom, hogy Pityu a saját szobájában ugyanígy ül. Egyetemes semmittevés a lakásban. Az igazság szerint Ákost várjuk, míg meg nem jön addig áll az életünk.
A tehetetlenségem tovább bonyolítja, hogy soha eddig nem tapasztalt szomjúság tör rám. Mintha minden csepp nedvességem elpárolgott volna, légutam katlanná változott, s forró sivatagi szél kedvére perzseli. Kitámolygok a konyhába, majd a hűtő tetejéről ötliteres almalevet emelek le. Kartondoboz kis csappal. Poharanként hörpintem fel mind az öt litert. Hűsít, de nem használ. Már el kellett volna fogynia, de az üdítősdoboz kimeríthetetlennek tűnik. Újabb és újabb poharakat engedek tele.
Közben a Pete and the Pirates énekelte a She Doesn't Belong to Me-t. Szomorkás volt. De mocskosul passzolt.
Előttem egy elsötétített színpad, testtelenül lebegek, s a porondra egyetlen halovány fénypászma vetül. Az a némi világosság egy formás női lábszárnak szól, azonban a testrészhez nem tartozik ember. Talán ott van, csak a végtelen feketeségbe veszik.
Négy órát aludtam a vizsga miatt, ami szétzúzta a nyugodt és klasszikus alvásmodorom. Végeredmény: csupa töredék, történetvezetés nélkül. Délután is ledőltem, a láb onnan származik. Tulajdonosa egy Lindsay Lohanra emlékeztető lány volt, a gazdaságjog vizsgáról. Nem a zsánerem, de úgy tűnik az a láb mégis énekelt hozzám.
Először is, mindjárt itt van egy jelenet amely a szobámban játszódik. A széken ücsörgök, de nem csinálok semmit, nincs erőm cselekedni, ólomsúlyok húzzák a karjaim. Belsőmben felfokozott feszültség. Pontosan tudom, hogy Pityu a saját szobájában ugyanígy ül. Egyetemes semmittevés a lakásban. Az igazság szerint Ákost várjuk, míg meg nem jön addig áll az életünk.
A tehetetlenségem tovább bonyolítja, hogy soha eddig nem tapasztalt szomjúság tör rám. Mintha minden csepp nedvességem elpárolgott volna, légutam katlanná változott, s forró sivatagi szél kedvére perzseli. Kitámolygok a konyhába, majd a hűtő tetejéről ötliteres almalevet emelek le. Kartondoboz kis csappal. Poharanként hörpintem fel mind az öt litert. Hűsít, de nem használ. Már el kellett volna fogynia, de az üdítősdoboz kimeríthetetlennek tűnik. Újabb és újabb poharakat engedek tele.
Közben a Pete and the Pirates énekelte a She Doesn't Belong to Me-t. Szomorkás volt. De mocskosul passzolt.
Előttem egy elsötétített színpad, testtelenül lebegek, s a porondra egyetlen halovány fénypászma vetül. Az a némi világosság egy formás női lábszárnak szól, azonban a testrészhez nem tartozik ember. Talán ott van, csak a végtelen feketeségbe veszik.
Négy órát aludtam a vizsga miatt, ami szétzúzta a nyugodt és klasszikus alvásmodorom. Végeredmény: csupa töredék, történetvezetés nélkül. Délután is ledőltem, a láb onnan származik. Tulajdonosa egy Lindsay Lohanra emlékeztető lány volt, a gazdaságjog vizsgáról. Nem a zsánerem, de úgy tűnik az a láb mégis énekelt hozzám.