Vasárnapra ébredve is sikerült összegyűjtenem néhány szemelvényt az éjjeliekből.
Ezúttal fekszem. Hanyatt dőlve komoly összpontosítást igényel, de körbefordítom a tekintetem, hogy rájöjjek hol vagyok. Düledező falak ölelnek körül, a kövek illesztéseinél szabad kezet kapott gyomok vigadnak. A tetőnek hűlt helye, épp csak egy tucat korhadt gerenda jelzi, hogy az épület valaha fedett volt. Alattam nem éppen kényelmes szalma, az éjjelt nyilvánvalóan ezen vészeltem át.
Az egyik fal teljes egészében hiányzik, így szemügyre veszem a helyet. A romos szállásom csak egy apró épülete egy nagyobb valaminek. Az egész egy hatalmas régi amfiteátrumot idéz, tálszerűen emelkedő szélekkel. A tál közepén méretes füves tér. Szemem végül egy gigantikus katedrálison akad meg, ami a tér szélén áll. Az épület teteje meglehetősen szokatlan kialakítású, tíz méter széles vályúk csúszdaszerűen szaladnak lefelé a gerinctől az ereszig. Az egyik ilyenben négy fiú futkározik fel s alá őrült tempóban. A legmagasabb srác raszta hajfonatai villámként csapkodnak. Aztán elér a felismerés: ezek a srácok egy labdát kergetnek a meredek templomtetőn.
Vágás. A téren felsorakozott alakok, mintha valami rituáléra készülnének. Színeiket a vörös és a mogyoróbarna határozza meg. A nyüzsgő hangyabolyból sikerül kivennem néhány alakot, de az eredménytől nem érzem magam nagyobb biztonságban. Szárnyas lények, és furcsán amorf hústömegek, még egy sáskaszerű teremtményt is felfedezni vélek. Emberre tervezett díszes ruhákat viselnek. Az egész látvány egy klasszikus Bosch rémálomra hajaz, igaz félelmet nem érzek. Aztán a tömeg megmozdul és a tál emelkedő szélei felé hullámzik. A maskarás alakok lassan elhelyezkednek, a tér felé fordulva.
- Itt valami készül – sejlik fel bennem.
A tér közepén néhányan maradtak, s ezek most egymással farkasszemet néznek. Az ezután közéjük kerülő labda nem hagy további kétséget az esemény célja felől: Futballmeccs!
A küzdelem életre-halálra ment, egymás után haltak a játékosok impozáns hullahegyeket képezve. A meccs kimeneteléről nem sok emlékem maradt, azonban azt mindenképp mókás volt látni, ahogy az élőhalott játékosok haláluk után felkelnek, majd kibattyogva a nézőtérre csatlakoznak a sajátjaikhoz, és szurkolnak a bennmaradtaknak.
A másik álomtörténetben fuvarozáshoz kívántam jogosítványt szerezni, amelyet egy mindenható hivatal végtelenbe nyúló épületénél kellett volna igényelnem. A manőver sikertelen volt, mert zárás után értem csak oda, így az átellenben fekvő viktoriánus park mentén elsétáltam a minisztérium sarkáig, ahol egy koszlott vegyesboltra leltem. Egyértelműnek tűnt az összefüggés a minisztérium hatalmassága, és a bolt rossz helyzete között. Ezt tárgyaltam meg egy fiatal és vonzó asszonnyal, akinek szeme sarkába már kora ellenére is komoly ráncok szőttek pókhálót. Tudtam, neki is nehéz dolga van itt.
Később egy flancos társasággal indultam bort venni, aztán rosszat szóltam a társaság egyik tagjának édesapjára, aki neves színész volt. Ezzel komoly konfliktust generáltam, de ügyes szófacsarásomnak köszönhetően még én jöttem ki jól a dologból. Az érzés azonban nem távozott, hogy udvari bolond módjára szórakoztatom őket, de nem vagyok és nem is lehetek velük azonos szinten.
